És meghoztam az első fejezetetet! Igaz, nem a leghosszab, de na. A designet mégegyszer köszönöm Astrid Haynesnek, a Skyscraper lelkes szerkesztőjének!
Na, de elég az írói dumából, jó olvasást!
Anya arcára puszit nyomtam, majd a minden éves búcsú beszédünket és szabályainkat átvettük.
- Vigyázz magadra! Ne igyál, és a drog, eszedbe ne jusson! Szeretlek!
- Én is! De anya, szerinted én olyan vagyok aki dorogzni jár? Mennem kell, elkések. Szeretlek! - Öleltem át. Tényleg késésben voltam, így felkaptam a bőröndöt, a kis hátitáskát, na meg na nagyot és rohantam.
A Keletinél már Vera állítása szerint 10 perce vár. Kipirosodott arccal magyaráztam neki, hogy mi is történt. Szénélkül húzott a vonat felé, mely épp indulóban volt. Nehez felhúztam a cuccaim és magamat, majd egy kabint indultunk keresni.
- Nem, nem, nem, nem, fujj, nem és nem. Ez! - mutatott a barátnőm a kabinokra. A kiválasztottban egy olyan egykorú fiú ült csak. Barna haja, sötétebb bőre, zöld szemei voltak. Szürke pólót és fekete térdgatyát viselt. Szintén sok cucca volt. Egy bőrönd, na meg egy nagy hátizsák.
- Merre? - kérdezi Vera pakolás közben. Ismerkedős tipús, na.
- Balaton Tábor. Én csak kisseb fesztnek hívom. - feleli lazán. Elkerekült szemmel nézem, majd mikor magamhoz térek lábujjig vörösödök. Nem tudo mmiért, de ha én irányítanám a vörösédésemet...
- Mi is - mosolygok zavartan.
- Zsíros.
- Az... - felelem suttogva.
A fiú végigmér, majd félmosolyra húzza a száját.
- Németh Zsolt. Csak Zsolti.
- Mi? - aztán eszembe, jut, hogy a nevét mondta. - Ja, izé... Én Lakatos Luca vagyok, Ő pedig itt Horváth Veronika, Vera. - mutatok magamra, majd Verára.
- Zsírosssss.
- Mi ez a zsírozás? - ráncolja a szemöldökét a barátnőm. Látszik, nem szívleli a hapsit.
Zsolti csak legyint, amolyan ezek se tudják stílusban, majd a tájat kezdi bámulni. Ami koszos járdából, utakból és városi házakból áll.
- Egyedül mész? - töröm meg a kínos csendet.
- Nem. A barátnőm épp kint van Wc-n.
- Ó, értem. - semmi érzelmet nem adok, valamit mégiws beképzel a fiú.
- Csak vicc volt. Egyedül vagyok. - röhög fel, majd feltámaszkodik a karfára.
- Mintha érdekelne... - hosszasan szemezgetni kezd velem, de a tekintetem Verára szegezem, aki láthatólag elaludt.
- Mér', nem érdekel?
- Érdekeljen?
- Hmm... Igen - a huncut mosoly ott bujkál a száján.
- Akkor nem érdekel. - kacsintok, majd lesajnálóan, egy csepp szarkazmussal teli mosolyt villantok.
- Hol laksz?
- Mér' érdekel? Amúgy a szomszéd mellett.
- Annál már csak a házban jobb. - oké, elismerem, erre én is felröhögtem.
A kabintba egy másik srác zúdul be.
Vera még minjdig alszik.
Végigmér minket, majd lesajnálkozóan Zsoltira pillant, aztán felröhög.
- Ha még ne mül mellette, akkor nem egy zseni a srác - motyogja, de elég hallhatóan. - Mizu csajok? - röhög. Lepisszegem majd Verára mutatok. Hidjen rólam amit akar, én ezzel bunkó leszek.
Az eddigi utazótársunk zavarba jön, elkezdi vakargatni a fülét, majd az ablakon át bámul.
- Mizu szépség? - suttogja, még mindig a vigyorral a képén.
- Én úgy tutdam a tejmárka nem Mizu, hanem Mizo. - ezen felröhög.
- Vicces vagy.
- Te meg seggfej.
- Honnan tudod? Még nem is ismersz.
- Nem is akarlak.
- De meg fogsz. Hosszú még az út...
- Mért, merre mész?
- Balaton kissebb feszt.
- Basszus
- Úgy ám baby.
- A rohadt édesanyádat!
- Ez nem volt szép... - arca elvörösül, és szeme eltorzul.
- Miért? - megsajnálom szegény srácot.
- Anyám meghalt. Most tényleg rohadt. Még mindig. Ott. Rohad. A. Koporsójában. - legszívesebben megöleltem volna, annyira sajnáltam.
- Én... Sajnálom.
- Ne tedd, mert bevetted! - kiállt föl, mire Vera felébred.
- Ki ez a seggfej?
- Ha tudni akarod - válaszol a felébresztője. - Tomi ez a seggfej.
- Tényleg seggfej - tátogja Zsolti.
- Kimentem Wc-re. - állok fel nagy sóhajjal.
A mellékhelység koszos és büdös volt, nembeszélve, hogy nem volt papír, nálam meg zsepi. Így drasztikus megoldáshoz folyamodtam.
Undorral a képemen vágtam ki az ajtót. Végig vágtattam a folyosón, vagy min, majd mikor odaértem "félelmetes" beszédfoszlányokat hallottam.
- Nem, Ő nem le... - Rohad... képe... - Ja, a más... ro... sőt, kr... ro..n..
Vera mögöttem jelent meg, rámhozva a frászt.
- Merre voltál?
- Nem bírtam a fiúkat. Hozzuk le a cuccokat, és üljünk át egy másik kabinba!
- Jó. - az út további része csendesen telt. Egy tömött helységbe foglaltuk el helyünket. Egy hízott túlsminkelt kutyás nő, egy folyton ugráló kisgyerek, a tesója aki csendes volt, az apja és egy öregember volt társaságba velünk.
Hatalmas megkönnyebüléssel szálltam le a vonatról. A tiszta levegő, szinte tarkón vert, olyan jól esett. Vera hozzám hasonlóan nagyokat szippantott, majd elindult a két utcányira lévő "fesztiválhoz".
A tömeggel haladtunk, ami elég nagy volt. Azt a két utcát el is foglalta. A többes pihinél sokan felmásztak a pára, egy kocsinak dőltek, vagy árnyék után kutattad. Én csak kortyolgattam a termoszomból, haratam a szendvicsemből, nem álltam meg. Ennek hála a sor élén haladtunk.Mikor odaértünk egy elkerített helyet láttunk. Amit még lehetett látni az a sok sátorhely, pár faház, focipálya, kibentonzott járda, fák, bokrok, mellékhelyek, padok, és az út közepén kezdődő kisseb pihenő helyek.
- Sietnünk kell. Nekünk kell a legjobb hely!
Mi voltunk az elsők. Berontottunk.
- Mi kell egy jó helyhez? - hadartam.
- Közel a wc, de ne túl, a kajálda, arnyákos hely legyen, na meg fű. Porba nem pakolok!
A szememmel kerestem ilyet, és meg is találtam. Rohantunk mint az állat.
Sikerünk lett elfoglaltunk a helyet. Kivettük a két sátort, és nekiálltunk elkészíteni.
- Ez hova való? - kérdezem.
- És ez?
- Kell segítség? - mosolyog egy kedves moderátor. Hálásan pillantok felé, megköszönöm mikor végzett, majd kifújom a levegőt.
Azt is eltudnám képzelni, hogy eddig nem vettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése